Még én sem fogtam fel igazán, de képzeljétek el, hogy a tesómnak lett egy zenekara. Ez valószínű a nagytesós átok, és ki nem állhatja, hogy így állok hozzá, de nekem ő mindig a kishúgom lesz, akkor is, ha már mindketten felnőttek vagyunk. Egyszerűen hihetetlen látnom, hogy az egykori kislányból mára egy fiatal felnőtt lett, és szépen sorban megvalósítja az álmait. Egyébként a zenekar tagjait nagyon bírom: azt gondolom, hogy egy kreatív és értelmes csapatba került a hugicám, ami nem mellesleg a dalaik mondanivalójában is megmutatkozik. Idén megvolt az első fellépésük, ugyanis a város egyik fesztiválján mutatkoztak be. Természetesen az egész családunk jelen volt ezen a nagy napon, és büszkén csápoltunk a színpad előtt. Egészen jó élmény volt az, hogy nemcsak a szüleinkkel, hanem a tágabb családdal együtt tudtuk megélni mindezt. A húgomon is látszott, hogy nagyon örült neki, hogy sokan szurkolunk nekik. De az is jó visszajelzés volt nekik, hogy a közönség többi része is lelkes ovációval fogadta a dalaikat.
Az élet azonban nemcsak kikapcsolódásból, hanem kötelességekből is áll. Éppen ezért intézkednem kellett, amikor a családi kupaktanácson felmerült az inert hulladék jelentése és sorsa. A Pannon Fuvar oldalán néztem végül utána, hogy mi is a pontos definíciója, és hogyan járhatunk el annak kapcsán, hogy egy bontás után minden hulladék a helyére kerüljön. Mint kiderült, a Pannon Fuvar ezzel is foglalkozik, és az oldalukon nemcsak az inert hulladék jelentését találtuk meg, hanem az összes szolgáltatásuk részletes bemutatását is. Leginkább úgy tudnám összefoglalni, hogy gépi földmunkák terén, valamint szállítmányozás kapcsán jártasak, illetve kereskedelemmel is foglalkoznak. Emellett a cég elsősorban Siófok környékén tevékenykedik, de érdemes megnézni a honlapon az ehhez kötődő részleteket. Profi és megbízható gépparkjuk garantálja a gyors és eredményes munkavégzést. De tudjuk jól, hogy az ilyen munkálatok nem csupán a gépeken, hanem az emberi szakértelmen és hozzáálláson is jócskán múlnak. Éppen ezért nyugtatott meg nagyon, hogy amikor körbekérdeztünk az ismerősök között, kiderült, hogy van, aki már hallott a Pannon Fuvarról, sőt meg is bízta őket egy korábbi telekrendezés kapcsán. Szerencsére arról számolt be, hogy nagyon meg volt velük elégedve, és hogy nyugodtan bízzuk mi is az udvarunkon és a melléképület elbontását a Pannon Fuvar gondjaira. A webes felületükön egyébként az is kiderült, hogy egy családi vállalkozásról van szó, esetükben az évek során egyre jobban kinőtte magát a cég: nemcsak a géppark bővült, hanem a szakemberek csapata is; de a lényeg, hogy az alapvető értékek és az ügyfelek iránti elkötelezettség nem változott. Ha fontos számunkra, hogy nagyobb tapasztalattal rendelkező céget bízzunk meg, ez is egy pluszpont lehet a Pannon Fuvar 2000 Kft. esetében.
A pannonfuvar2000.hu-nak köszönhetően nemcsak az inert hulladék jelentése lett számunkra kristálytiszta, hanem az is, hogy megtaláltuk az ideális céget a tervezett munkálatokhoz. Mivel hiszek abban, hogy érdemes megosztani a jó tapasztalatokat és felfedezéseket, ezért mindenképpen szerettem volna erről beszámolni a blogon. Bízom benne, hogy hasznos tippet tudtam adni mindazoknak, akik hozzánk hasonló szituációban vannak, és megbízható céget keresnek. Alig várom, hogy végre elkezdődjön a közös munka a Pannon Fuvarral.
