A zenekar, aki még a gázpalackot is megtölti

Keresve se lehet jobb elfoglaltságot találni egy meleg nyári elfoglaltságot, mint egy vízparti sütögetés. A településemen ezért az évről évre megrendezésre kerülő falunapokon mindig helyet is kap valamilyen fajta főzőverseny, mely általában a két napos rendezvény csúcspontja szokott lenni. Az idei év azonban több meglepetést is tartogatott: először a grillezést, másodszor azt, hogy a zenekar olyan jó volt, hogy még gázpalackot is tudnak nekünk szerezni.

Hogy az elejéről kezdjem: a polgármester idén először kitalálta, hogy az idei év témája a grill étel lesz, és megkötötte, hogy csak grillsütővel lehet főzni. Mit ne mondjak, hatalmas felháborodás is lett a dologból, még úgy is, hogy a község minden szükséges eszközt, a sütőktől kezdve a PB gázpalackokig (azoknak, akik nem a hagyományos fával vagy faszénnel szerettek volna dolgozni) biztosított.

A hangulat megmentése nagyjából a zenekarra maradt, ezért is hívtak meg idén egy nagyon neves társaságot a főzőverseny estéjére. A számítás be is vált, hisz még az elégedetlenkedők is eljöttek a nagy név hallatán az eseményre, és a végére mindenki rájött, hogy nem is olyan rossz ötlet megadni az esélyt az új technikáknak a főzésben.

A zenekar azonban emellett máshogy is megmentette az estét: az egyik versenyzőpárosnak kifogyott a gázpalackja, és sehogy sem tudott tartalékot szerezni. Erre felfigyelve azonban a színpadon lévő mikrofonba beleszólva az egyik előadó elmondta, hogy melyik szerinte a legjobb gázpalack eladó weboldal.

A versenyzőknek több se kellett, és azonnal megkeresték a honlapjukat, ahol meg is találták a telefonszámot. Szerencsére, a rendkívüli körülményekre hivatkozva a szállítást gyorsan vállalta is a cég, így azonnal megrendeltek nem egy, hanem öt palackot is. Már megtanulták a leckét, és rájöttek, hogy PB gázpalackból egy ilyen helyen sose lehet elég tartalék, mivel bármikor bármelyik csapatnak kifogyhat főzés közben.

A kiszállítás nagyon nagy szerencsénkre rekordidő alatt megtörtént, alig több, mint egy órát kellett rá várni – ami nagyon jó, ahhoz képest, hogy mennyire váratlan, hirtelenül kerestük meg őket. Minden PB gázpalackot megkaptunk, és a versenyzők rögtön rá is kötötték a grilljükre, becsatolták a tömlőket és szelepeket, és nagyon gyorsan folytatták a sütést.

Szerencsére arra is nyílt lehetőségünk, hogy megköszönjük a segítséget a zenekarnak. Mosolyogva léptünk oda hozzájuk, és mindenkinek egy-egy pohár hideg sört hozva invitáltuk meg őket, hogy egyenek az elkészült ételekből. Kiderült, hogy a klubban, ahol a leggyakrabban fellépnek, ugyanez a cég árulja a CO2 palackokat a sörcsaphoz, mint akiket nekünk ajánlottak, így már ismerték őket annyira, hogy tudják, elég megbízhatóak, és vállalni fogják a házhozszállítást egy Budapesthez közeli faluba is. Elmesélték azt is, hogy ezen kívül még rengeteg fajta különböző palackot árulnak, amit ellenőrizhettünk a honlapjukon is. Ha mást nem, ez legalább arra jó volt, hogy megtanultuk az olyan apróságokat, hogy például a corgon védőgázként használható, az oxigénpalackokat pedig messze szélesebb körben hasznáják fel, minthogy csak búvárkodni lehessen vele – még az orvostudományban is meg van a helye. Ezzel szemben, az argont pedig visszaköszön a búvárkodásnál: a szárazruhák töltéseként nem ritka, hogy egy búvár az oxigénpalack mellé argonpalackot is rendeljen magának.

Nem siettek haza a zenészek, így minden fogást volt lehetőségük végigkóstolni, és közben sok más dologról is beszélhettünk velük. Rengeteg sztorit mondtak korábbi fellépéseikről, és arról is meséltek, milyen számukra idejük nagy részét egy túrabuszon tölteni az országot járva.

Azt az egy tanulságot pedig elkönyveltünk magunknak, hogy PB gázpalackból mindig legyen tartalék – mostmár ott szerepel ez is a sok biztonsági előírás mellett, amit a szüleink még kicsiként tanítottak nekünk arról, hogy mit szabad és mit nem szabad csinálni ezzel a gázzal.