Vetélkedőből szerzett tudás a flottakezelésről

Tegnap munka után miután hazamentem, ledobtam magam a kanapéra egy kis nassolnivalóval, és úgy döntöttem, hogy most semmi mást nem szeretnék, csak kicsit bambulni és nézni a tévét, mert nagyon fáradt voltam. Kapcsolgattam a televíziót, kerestem valami kevésbé bugyuta műsort. Megakadtam egy vetélkedőnél. Először nem gondoltam volna, hogy ennyire le fog kötni, de egy idő után már azt vettem észre, hogy már én is válaszolok a kérdésekre, és izgulok, hogy vajon az én válaszom helyes-e.

Nem szoktam tévét nézni, inkább a laptopomról filmezek, ha van rá időm, de most valahogy jól esett a kikapcsolódásnak ez a formája is. Egész jól haladtam, bár volt néhány kérdés, amire én is helytelen választ adtam, de vártam a következő kérdést, nem törődtem azzal, hogy már fél órája a tévével beszélgetek, és a játékossal veszekszem, amikor nem tudja a választ.

Azonban volt egy kérdés, amire egyáltalán nem tudtam a választ, de még a tippem is rossz volt. A kérdés az volt, hogy mi az a flottakezelés. Én erről még nem hallottam, viszont csalni nem akartam, hogy megnézem az interneten, ezért megvártam, míg a műsorvezető elmondja a helyes választ és, ahogy szokta, el is magyarázza. A játékos sem tudta a helyes választ, de ő jól tippelt, ezért folytathatta a játékot tovább, azonban itt már elvesztettem az érdeklődésem a műsor iránt.

Felnyitottam a laptopomat, bekapcsoltam és kutatni kezdtem az interneten. Találtam is számos információt a flottakezelésről. A flottakezelés egy szolgáltatás, ami megkönnyíti a cégek életét, ugyanis magába foglal mindent az autók finanszírozásától egészen az üzemeltetésükig. Hát nem csodálkozom, hogy én erről még nem hallottam, mivel az autós témák is hidegen hagynak, és saját vállalkozásom sincsen, de örülök, hogy új ismeretekre tettem szert.

Megtudtam azt is, hogy ehhez a vállalatnak nem kell hitelt felvenni, így ahogy a szakértők is mondanák, a pénzügyi mutatók is kedvezőbben alakulnak. Az autó használatáért fizetett bérleti díj pedig elszámolható, mint költség. A szakértők pedig rövid időn belül csereautót tudnak biztosítani, ha szükség van rá. Ez aztán a teljes körű szolgáltatás!

Kutattam még egy kicsit az interneten, ugyanis nemsokára az egyetemen előadást kell tartanom majd egy általam választott témáról a gazdasági órámon, és a flottakezelés igazán érdekessé vált számomra. Az biztos, hogy erről senki nem fog előadást tartani, ezért úgy gondoltam, hogy ez lesz a témám, amiről előadást fogok tartani. Egy-két dolgot még kijegyzeteltem magamnak, mert az volt a tervem, hogy másnap apukámat megkérdezem, hogy mit tud a témáról, hiszen neki is van egy cége, így, ha esetleg ő is használja ezt a szolgáltatást, akkor tudna saját tapasztalatokkal is hozzájárulni az előadásomhoz.

Ma mikor felkeltem, jót nevettem, mert azt álmodtam, hogy én is egy vetélkedőben vagyok, mint játékos, aki a sok millió forintot szeretné megnyerni. Álmomban is egész jól haladtam a kérdésekkel, mindenre helyesen tudtam válaszolni. És ki gondolta volna, álmomban is szerepelt a kérdés a flottakezelésről. Én pedig álmomban felálltam a székről és szépen az egész közönségnek előadtam az előadásomat, amit az egyetemen kell majd előadnom. És az egészben az volt a jó, hogy nem csak a főnyeremény lett az enyém ezután, de még az ötösömet is meg kaptam a szemeszter végére.

De amikor felkeltem, rá kellett eszmélnem, hogy nem lettem gazdagabb, és még az előadásom sincsen még készen. Úgyhogy megittam a reggeli kávémat, és nekiálltam megírni az előadást, hogy minél hamarabb kész legyek ezzel is.