Végre sikerült közösen nyaralnunk Siófokon

A zenekarommal rengeteget utazunk. Már régóta űzzük a szakmát, ha lehet ezt így mondani. Sok kilométer, sok-sok eladott jegy és telt házas koncert van már a hátunk mögött. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert az elején pont jókor voltunk jó helyen, így néhány embertől már a kezdetek óta nagyon nagy segítséget kapunk, amiért a mai napig hálásak vagyunk.

Mindenben segít nekünk a menedzserünk, vele aztán megfogtuk a jó Isten lábát. A rajongók is nagyon hűségesek, támogatnak minket, viszik a hírünket.

Persze néha jól esik egy kis pihenés, hiszen a zenekarozás mellett azért mindannyiunknak van más munkája is, van, aki több projektben dolgozik egyszerre. Úgyhogy megbeszéltük, hogy keresünk nyár végén egy olyan hétvégét, amikor mindenki szabad és ráér és elmegyünk valahova. Kizárólag pihenésről, nézelődésről volt szó, semmi munka. Így az igazi.

Meg is találtuk azt a hétvégét, amikor mindenki szabaddá tudta tenni magát a kis lazulgatáshoz. Megbeszéltük utána, hogy Siófokra megyünk, és tudtuk hogy ez a kis siófoki nyaralás méltó elbúcsúztatása lesz a nyárnak. Szép a táj, ott van a csodás nagy Balaton, jobbnál-jobb programlehetőségekkel. És végre távol lehetünk a főváros zajától, ami őszintén, mindenkinek nagyon hiányzott már.

A siófoki szállások elég sokrétűek, rengeteg lehetőséget találsz interneten, de igazán jóból sajnos kevés van. A siofokszallas.info oldala hamar elnyerte a tetszésünket, hiszen több kiadó apartman közül is tudtunk választani, és mindegyiknek megvolt a maga bája. Végül úgy döntöttünk, ha már nyaralás, igazán megérdemelünk egy kis pluszt a sok munka után, így kivettünk egy medencés házat, ahol mindannyian elfértünk. Persze a Balaton partra is lementünk fürdeni, de így volt egy kis privát jellege a pihenésünknek. Szép, ízléses szobák, felszerelt konyha, és egy igazán pazar kert vár minket. Gyönyörű zöld pázsiton sorakoztak a napágyak, és mellettük ott volt a hatalmas medence.

A többiek is meg voltak elégedve. Könnyen megközelíthető, ráadásul a környéken csomó mindent lehet csinálni. Kényelmesek voltak a szobák, az ágyakkal sem volt gond és a szomszéd házak se voltak annyira közel, hogy esetleg zavartuk volna egymást. Közel volt a városhoz, a szórakozóhelyekhez, igazából mindenhez. Rég volt ennyire tökéletes közös nyaralásunk, ahol minden ilyen jól összejött volna.

Hamar elment az a pár nap, de nagyon élveztük az együtt töltött időt, kicsit kiszakadtunk a minden napokból. Nem kellett azon agyalnunk, hogyan szervezzük meg a turné állomásait, hogyan és mikor pakoljunk be a turnébuszba, mit vigyünk magunkkal és ilyesmi. Legközelebb is elmegyünk közösen valahova, mert mindannyian nagyon élveztük ezt a pihenőt.