Ritmusos székhelyszolgáltatás

El sem tudtam képzelni, hogy milyen lehet az, amikor nem járhatok koncertekre. Egyik nagyon kedves barátokm zenekarának koncertjein mindig az első sorban voltam, akkor pedig, amikor esküvőkön vettek részt zenekarként, akkor pedig nagy büszke. Szóval ezek az események hiányoznak számomra, amikor a közönségben tombolhatok a zenekar slágereire. Úgy gondolom, hogy ezen koncertek kicsit kimozdítanak mindenkit a hétköznapokból. Most persze ilyen koncertekről, csak álmodozhat az ember, hogy milyen is lenne, hogy ha újra lehetne zenekari koncertekre járni. De most csak maradnak az emlékek és az a remény, hogy hamar újra tudunk majd menni.

Addig is marad felvett zenéjük hallgatása, ez azért is jó, mert közben van időm székhelyet keresni a cégemnek. Valahogyan elsodort az élet és elmaradtam az új cégem ügyeivel. Sürgetett az idő, ezért úgy véltem, hogy jobb, ha keresek egy olyan vállalkozást, amely azzal foglalkozik, amire most nekem szükségem van. Tehát mindent el tudnak helyettem intézni a céggel kapcsolatban. Szerintem nem volt irreális az elképzelésem, hogy létezik ilyen cég, aki leveszi a terheket a vállamról. Én márpedig megtaláltam ezt a céget. Remek honlappal rendelkezik a szekhelyszolgaltatas24.hu, amelybe rögvest bele is szerettem. Annyira közérthetően, jól tagolt oldal képét festette, hogy nem is kerestem tovább másik céget. Ezen az oldalon: szekhelyszolgaltatas24.hu, tájékozódtam tovább, hogy mik is a lehetőségeim. Min tud a székhelyszolgáltatással foglalkozó cég segíteni, hiszen nekem most ténylegesen egy extra gyors ügyintézésre van szükségem.

Szerencsére ez a cég annyira profi, hogy minden igényt ki tudnak elégíteni, ami a székhelyszolgáltatáshoz köthető. Tehát Budapesten két helyen is lehetőség adódik bejegyeztetni arra a címre a cégemet. Nekem csak azt kell eldöntenem, hogy ha a cégem székhelye mely városrészre essen – Budán, vagy éppen Pesten legyen. Nagyon érdekes ez, de ebben sikerült gyorsan döntenem. Budát választottam, mert ez a cím közelebb is van hozzám, bár nem mintha oly sokat számítana. Tehát választottam székhelyet, abban is a székhelyszolgáltató cég segítségét kértem, hogy az ügyvédi szolgáltatást is segítsen lezongorázni, mivel ügyvéd ismerősöm sincs. Ebben is maximális szolgáltatást tudott számomra nyújtani a cég, ugyanis ügyvédi szolgáltatást is tudnak nyújtani, elintézték ezt is.

Számomra szinte hihetetlen, hogy ennyire profi és maximálisan komplex szolgáltatást, hogyan is tud nyújtani egy cég. De az a lényeg, hogy rájuk találtam, ahhoz pedig kétség nem fér, hogy mennyire értenek a dolgukhoz. Természetesen megerősítettek, hogy amint a bejegyzés elkészül a budai címre, úgy rögvest, a szabályoknak megfelelően ki fog kerülni a cégér is. Ami még a székhelyszolgáltatáshoz hozzá tartozik, hogy nem csak magát a bejegyzést intézik, de még a már a székhelyre érkező postai küldeményeket is kezelik.

szekhelyszolgaltatas24.hu

Így olyan érzésem lesz, hogy van egy asszisztensem is, aki a levelezést és a telefonhívásokat kezeli. Mindezeket megkapom rövid időn belül – postán érkezett leveleket szkennelt formátumban továbbítják 24 órán belül. Sosem gondoltam volna, hogy találok egy ilyen céget, aki minden kívánalmamat teljesíteni tudja, és a rendszertelenségemben egy nagyon stabil rendszert tud teremteni. Azóta a barátaimnak is mesélem, hogy ezen cég mennyire önmagáért beszél, hiszen olyan teljesítményt nyújt székhelyszolgáltatás terén, hogy többre nem is vágyhat az ember. Én nagyon örülök, hogy rájuk találtam, és remélem, hogy hosszú ideig tart majd az együttműködésünk, mert nekem érdekem, hogy ilyen remek szolgáltatásokat igénybe vegyek.