Motorral a zenekari próbára, az isten háta mögé, mert vagányak vagyunk

Biztos, nem csak én jártam úgy, hogy annak idején, mikor frissen kaptam meg a motoros jogsit, mindenhova azzal mentem, és természetesen a zenekari próbára is, ami másfél órára volt otthontól. Így mikor visszafelé durrdefektet kaptam, egy cseppet sem voltam boldog. Sőt! Ugye akkor még, friss jogsival, friss motorral, ki a fene gondolta volna, hogy ilyen hamar defektet kapnék… Hát én nem, így miután nagy nehezen haza értem, nem volt plusz gumi se a motorra. Na, ennyit arról, hogy én vagyok a vagány gyerek, aki motorral jár iskolába, meg hasonlók.

Persze egyből elkezdtem motorgumi után kutakodni az interneten (Z generációs gyerek, mit vársz). És rövidesen találtam is egy nagyon jó webshopot: https://www.motortire.hu. Na igen, de olyanok voltak az árak, hogy nekem erre nem futotta. Mármint akkor a minimális zsebpénzemből, a motor maga ugyanis ajándék volt: szülinapi meg ballagási egybe. De azért nem adtam fel, kiválasztottam a megfelelő abroncsot, és kikönyörögtem anyáéknál, hogy vegyék meg, én meg szépen lassan majd visszafizetem. Épp ezért lett meg az első diákmunkám is.

De itt most az a tanulság, hogy ha motorod van, akkor egyből vegyél abroncsot is hozzá, mert sose lehet tudni. Én teljes szívvel tudom ajánlani a https://www.motortire.hu-t. A keresőjét nagyon egyszerű kezelni, hiszen csak beírod az adatokat, amiket kér: egyszerű keresésnél márkát és típust, részletesnél pedig méreteket – magasságot, szélességet és átmérőt. Persze, ha az jobban tetszik, és nem sietsz annyira, ahogy azt én tettem, kereshetsz ráérősebben is, körbenézősen. Kategóriából is van rengeteg és márkából is van több, mint elég, csak hogy párat említsek ez előbbiből: Sport túra gumi, salakmotor gumi, utcai gumi; ez utóbbiból pedig: yamaha, suzuki, laverda, ducati.

Ami pedig a pláne, hogy szinte folyamatosan vannak motorgumi akciók, így ha jó az időzítésed, akár jóval olcsóbban is megúszhatod az abroncs vásárlást. Nem sajnálom tőlük a pénzt, de ha lehet inkább spórolok. Persze nem mindig áll az ember rendelkezésére ez a lehetőség, de ha ott van, ragadd meg, mert sose lehet tudni, mikor jön veled szembe megint.

https://www.motortire.hu

Mivel a szerviz/bolt budapesti, a legtöbb esetben úgy kell házhoz szállítatni, de ahogy tapasztaltam, van hogy még a pestiek is ezt teszik, és nem kimondottan csodálkozom, maradjunk annyiban. A szállítás maga csomagonként 2000 forint, ami szerintem rendkívül jó ár, fizetni pedig személyesen lehet készpénzben és kártyával is, mondom, ha van rá lehetőséged, szállításnál pedig az utánvét a legelterjedtebb, de lehet előreutalni is. Utánvét esetén nincs kezelési költség, így a szállítás díja több mint kiváló.

A személyes átvétel még annyiban jó, hogy nem kell hogy keress magadnak egy szerelőt, hiszen akár ott helyben is felszerelik neked az új gumit. Ennyiben rossz a házhoz szállítás, hiszen így vagy úgy, de magadnak kell megoldanod, hogy a kerék a helyére találjon.

Ami még nagyon tetszett az oldalban, és mutatja, hogy haladnak azért a korral, az a Youtube csatornájuk volt. Igaz, nincs még olyan sok videójuk fenn, de ez már egy jó irány. Megmutatják, hogy tudsz mondjuk kereket feltenni otthon, ha már egyszer itt tartottunk, meg ha jól láttam, még ilyen vicces átlagos dolgok is vannak, szóval érdemes megnézni őket. Ha folyamatosan töltenek fel videót, még talán követő táboruk is lesz. Én szurkolok nekik.

Ó, igen, és ha náluk akarsz esetleg szereltetni, mert pesti vagy, és még a közelben is vannak, akkor időpontot is tudsz foglalni az oldalukon nagyon egyszerűen. Azt nem tudom, hogy a Covid miatt ez hogy működik pontosan, de biztos van erre is valami szabályzatuk a neten.

Én mindenesetre nagyon szeretek tőlük vásárolni mert szó szerint pár munkanap alatt kihozzák a rendelést, és igazán profin végzik a munkájukat. Ha esetleg te is motorgumi szűkébe kerülnél, mindenképp nézz be a https://www.motortire.hu-ra, mert lehet hogy még akciósan is találod az általad keresett abroncsot!