Koncertre járni több szempontból is hasznos

Az fajta ember vagyok, aki nagyon szereti az élőzenét és imád koncertekre járni. Egyáltalán nem szeretem a diszkókat, inkább rendezvényekre és fesztiválokra járok, az őszi klubszezon pedig a legkedvesebb időszak nekem az évben. Mindenféle zenét meghallgatok és egyik kedvenc hobbim, ismeretlen zenekarokat felfedezni, mert imádom, hogy mindig lehet bennük találni valami egyedit. Mindegy milyen stílus. Manapság rengeteg az olyan magyar alternatív vagy underground zenekar, amit még a korai 20-as éveiben lévő fiatal srácok alkotnak és nem félnek különböző témákat feldolgozni. Természetesen az ő repertoárjukban is megvannak a klasszikus szerelmes számok, de olykor igen meglepő témák is előkerülnek.

Ilyen számot is ritkán hall az ember!

A múlthétvégén is egy olyan zenekart hallgattam, akiknek ezelőtt még sose voltam a koncertjén. Legnagyobb meglepetésemre, nagyon sokan voltak és a tömeg egy olyan számra kezdett el csak igazán tombolni, aminek a „vízszerelés gyorsszolgálat” volt a címe. A koncert után sikerült beszélgetésbe elegyednem az egyik zenésszel és kiderült, hogy ezt a dalt egy víz-, gáz-, fűtésszereléssel foglalkozó cég ihlette. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lehet ilyen inspiráló az eldugult vízetékcsövekben így megkértem, hogy küldje át a weboldalt címét, mert muszáj látnom.

Új felfedezés

Így bukkantam rá a vizgazfutesszerelo24.hu oldalra. A szóban forgó cég, több. mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik és nap 24 órájában elérhető Budapesten és Pest megye egész területén. Vészhelyzet esetén akár 1 órán belül kiérkeznek a helyszínre és azonnal megkezdik a szükséges munkálatokat. Ez valóban vízszerelés gyorsszolgálat, már értem honnan ered a dal címe. Mivel az oldal nagyon informatív volt és tele volt hasznos részekkel, így meg kellett állapítanom, hogy ők valóban érthetnek ahhoz, amit csinálnak. Ezt a gyanúmat tovább erősítette az is, hogy az általuk elvégzett munkákra akár 5 éves garanciát is mernek vállalni. Tehát biztos, hogy nem egy hobbiból tanult, maszek munkásokkal teli céggel állunk szembe.

Továbbá azt is kiemelném, hogy itt nem úgy működik, hogy valahol a 100. aloldalon sikerül előásni a telefonszámot. Az oldalra lépve rögtön ez az első, amit megpillantasz az, az elérhetőség, tehát nem kell még további perceket elpazarolni arra, hogy kontaktba léphessünk velük. Az oldal nagyon sokrétű. Különböző problémákra, különböző javaslatokat tesznek és azt is leírják, hogy egyes problémák esetén pontosan milyen szakemberre van szükség. Komolyan mondom, ha még nincs is semmi baj otthon, akkor is érdemes ezt az oldalt bogarászni, mert nagyon sok érdekességet lehet olvasni és egyáltalán nincs szakzsargonokkal tűzdelve. A hétköznapi ember számára is teljesen érthető és legfőképpen érdekes módon adják át az információkat.

Van itt minden, amire csak szükség lehet!

Nagyon sok féle szolgáltatást nyújtanak a javítástól kezdve, az állapotfelmérésen át, a cseréig mindent. Igazából nem írnám most ezt mind le. Ha van pár szabad perced, vagy ha csak érdekel a téma, mindenképp látogass el az oldalra. Ha pedig éppen ilyesfajta segítségre lenne szükséged, akkor mindenképp őket válaszd. Lecsekkoltam, teljesen profik!