Így lett okosórája a feleségemnek

A zene és a zenélés már 7 éves korom óta része az életemnek. Eleinte zongorázni tanultam, de már tudok gitározni, és dobolni is. Mindig azt hittem, hogy lesz egy saját zenekarom, és sztárként bejárom a világot, de ez csak álom maradt, és így 30 fölött már biztos, hogy nem is fog megvalósulni. De a zene része maradt az életemnek, és a középiskolás barátaimmal egy zenekart is alapítottunk, persze csak a garázsban élő állatok közönségének játszunk. Sőt, néha nem is csak játszunk, hanem inkább jókat dumálunk egy-egy sör mellett.

Legutóbb ennek a beszélgetős estének autóvásárlás lett a vége, de volt, hogy belevágtunk a sportfogadásba. Rossz ötlet volt, mindkettő. Egyszer volt jó ötletünk, inkább azt fejtem ki részletesebben. Múlt hónapban eldöntöttük, hogy veszünk a feleségeinknek egy-két apróságot. Na ez egy jó ötlet volt, volt öröm rendesen, és hála Zolinak és kedvenc webshopjának, anyagilag is elég jól jöttünk ki belőle.

Zoli kedvenc webáruháza az ExpresszBolt, és főleg ezen az oldalon válogattunk. Mi műszaki cikkekben gondolkoztunk a lányoknak, de nagyjából minden megtalálható az oldalon. Van itt az autós cikkektől kezdve, műszaki és kerti eszközökön át, szépségápolási és erotikus cuccokig minden. Ha valamit nem találsz a neten, akkor nézz szét itt, mielőtt teljesen elengeded.

Érdemes folyamatosan követni az oldalt, mert rendszeresen frissítik a kínálatot, ráadásul azon kívül, hogy nagyon sok kategóriában kínálnak termékeket, az is pozitív, hogy az ár-érték arány remek! Leírásuk szerint az a céljuk, hogy a vásárlók vágyait maximálisan kielégítsék, és ennek ez a kettő a legjobb módja. Jó áron, jó minőséget kínálni, és mindig frissíteni a kínálatot. Ez egyébként nem lehet könnyű feladat, a minőség fenntartásával.

Egy apró szösszenet azoknak, akik 2021-ben esetleg még mindig félnek a netes vásárlástól. Egyrészt, igazuk van, mert veszély van bőven, sokakkal történik meg nap, mint nap, hogy nem azt kapják a pénzükért, amit vártak, vagy nem is kapnak semmit. De! Vannak oldalak, ahonnan nem para rendelni. Ilyen például az ExpresszBolt is. Ezt saját tapasztalatból is mondom, de az oldalon található vásárlói véleményekre is alapozhatnám, illetve arra, hogy elnyerték a “Megbízható Bolt” címet.

Szóval mi a https://www.expresszbolt.com/muszaki-keszulekek-kellekek-1083 oldalon kezdtünk válogatni a zenekarral, és elég klassz cuccokat vettünk a lányoknak. Az én feleségem például régóta vágyott egy okosórára. Ebből elég sok volt az oldalon, ezért viszonylag sokáig válogattam, de megkönnyítette a döntést a részletes leírás a termékekről. Ez kitért a műszaki jellemzőkre is, de a csomag tartalmára is. Le volt írva a vállalt garancia is, a szállítás várható ideje is, és a szállítási költség. Utóbbi egyébként ingyen volt, mert elértem az ehhez szükséges határt.

A fizetés folyamata is nagyon egyszerű, nagyjából ugyanolyan, mint a többi webáruháznál. Kaptam még egyébként az amúgy sem horrorisztikus összegű órából kedvezményt, mert feliratkoztam a hírlevélre. 5% kedvezményért jó biznisz volt, kijött belőle 3 kávé ára! Minden apró számít!

Mivel ExpresszBoltról van szó, a szállítás is expressz volt, hétfői rendeléssel szerdán érkezett hozzám az áru. Szuper volt a vásárlói élmény, a termékhez pedig nagyon jó áron jutottam hozzá, amiről kiderült azóta, hogy igen jó minőségű. A feleségem pedig totál boldogságban úszik azóta, és én is, mert ilyen olcsón máshol nem kaptam volna ilyen jó órát!