Ha nincs mire nyomtatni, akkor sajnos a szórólapok se lesznek készen

A zenekarral, amiben zenélek, igyekszünk mindent megoldani a magunk háza táján. Magunk javítjuk a hangszereinket, mi szervezzük a koncertjeinket, saját járművel megyünk a helyszínre, és a szórólapjainkat is mi állítjuk elő. Mivel igyekszünk a költségeket a minimumon tartani, csak annyit költeni, amennyi feltétlenül szükséges, így eléggé találékonynak kell lennünk, különben kettőt pislogunk, és az egész büdzsé kifolyik az ujjaink közül. Legutóbb viszont a figyelmetlenség miatt kerültünk bajba, szerencse, hogy a munkatársam figyelmembe ajánlotta a https://nyomtatoalkatresz.hu/papir oldalt, különben búcsút mondhattunk volna a szóróanyagainknak. Mondanám, hogy ez még az egésznek a legelhanyagolhatóbb része, de ha a kisebb dolgokat jelentéktelennek nyilvánítjuk, akkor idővel ennél fontosabbakról is megfeledkezhetünk.

Mivel a dobosunk grafikus, így az ő feladata szokott lenni az új szóróanyagok összeállítása, hogy az igényes és esztétikus legyen. Ügyes srác, mindig nagyon jó munkát szokott végezni. A mostani nyári szezon előtt is előrukkolt egy teljesen új dizájnnal, egészen szemet kápráztató volt, a végeredmény. Digitálisan küldte körbe nekünk, többieknek, de egyetértettünk abban, hogy most nagyon kitett magáért. A sokszorosítás az én feladatom, mert nekem van otthon olyan nyomtatóm, amivel nagyon jó minőségben ki lehet nyomni az ilyesmit, még egy külön asztali kést is vettem hozzá, hogy profi és pontos legyen a vágás. Azonban úgy látszik, hogy öregszem, mert mire oda került a dolog, hogy nyomtatni kéne, addigra realizálódott bennem, hogy szinte elfogyott az erre a célra használt papír.

Szórólapok lévén nem lehet ám ezeket csak simán fénymásolólapra nyomtatni, ide valami komolyabb papíranyag szükséges. A korábbi sokszorosításoknál már kikísérleteztem az erre a célra legalkalmasabbat, és be is táraztam belőle. Csak azzal nem számoltam, hogy aztán el fogom felejteni, hogy fogytán van, én pedig nem leszek képes kinyomtatni a lapokat. Péntek délután volt, úgy voltam vele, hogy rászánom ezt a kis időt, és akkor szombaton fel tudom vagdosni őket, hogy hétfőn már vihessem a próbaterembe. Igen ám, csak amikor nyúltam a papírért, akkor láttam, hogy maradt a csomagban körülbelül 10 lap, és több ív nem is volt. Nagyon meglepődtem, mivel nem erre számítottam, szóval gyorsan ki kellett találnom valamit. Elkezdtem őrült módjára keresgélni az interneten, hogy hol találhatnék egy olyan üzletet, ahol még tudnék ma venni, de már sehová nem értem volna oda, avagy nem volt olyan, amilyenre nekem szükségem volt. Úgyhogy végső elkeseredésemben felkerestem egy régi ismerősömet, aki profi fotós, hátha tud segíteni. Szerencsémre tudott, végül tőle kaptam meg a https://nyomtatoalkatresz.hu/papir linket, ahonnan végül tudtam megfelelő papírt rendelni.

Mikor ráírtam, először nem értette a dolgot, hogy mi és miért kell nekem ilyen sürgősen, aztán végül csak sikerült neki elmagyaráznom, hogy bajban vagyok, honnan tudnék ilyen minőségű papírt gyorsan szerezni. Jó emberhez fordultam, mivel egyből írta is, hogy szerinte a legjobb nyomtatós webshop ami az országban van, és ahonnan ő is rendelni szokott, az ezen a linken elérhető: https://nyomtatoalkatresz.hu/papir. Nagyon hálás voltam neki, írtam, hogy legközelebb a vendégem egy kávéra, de nekem most fontosabb dolgom volt a csevegésnél, meg kellett rendelnem a papírt minél gyorsabban. Fel is néztem az oldalra azonnal, és egészen megdöbbentem, hogy mennyi félét forgalmaznak. Némi böngészés után sikerült is ráakadnom egy ugyanolyan minőségű papírra, mint ami nekem kell, úgyhogy hamar le is adtam a rendelésemet, vettem tőlük öt ívet, hogy megint legyen egy darabig. Kellemes meglepetés volt, hogy ingyenes a kiszállítás, úgyhogy így belegondolva duplán megérte felnézni a https://nyomtatoalkatresz.hu/papir oldalra. Következő hét elején rendes időben jelentkezett is a futár, hogy meghozta a csomagomat, én pedig boldogan át is vettem. Hazaérve még meg sem vacsoráztam, már vetettem is bele magam a nyomtatásba, hogy behozzam a lemaradást. De legalább már tudom, hogy legközelebb, ha fogytán a papír és új adag kell, akkor a https://nyomtatoalkatresz.hu/papir biztosan ott lesz és áll majd rendelkezésemre.