Visszaemlékezve nem ugrik be, hogy bármikor kijött volna a zenei érzékemből bármennyi a közoktatásban eltöltött éveim alatt… persze-persze, szerettem az aktuális slágereket énekelgetni meg egész jó volt a ritmusérzékem, de többet nem érzékeltem és a környezetem sem utalt rá. Ami meghozta az áttörést, az az volt, mikor összeismerkedtem vőlegényemmel, Danival, aki egy kis zenekarban volt énekes – nem is akartak nagyra törni, csak kisebb vendéglőkben vagy bulikon léptek fel és ez nekik tökéletesen elég is volt, pedig tényleg nagyon tehetségesek voltak. Alkalmanként elkísértem őt a próbákra is – egy ilyen alkalommal került a kezembe egyikük gitárja és csak poénból elkezdtem pengetni, majd vállalkozó szellem lévén megpróbáltam értelmesebb hangokat is kicsikarni belőle. Ekkor mondták, hogy amúgy érdemes lehet kicsit komolyabban nekifeküdni, mert úgy tűnik, van érzékem a dologhoz – így is lett és igazuk volt, jó pár hónap után, de már velük együtt próbáltam, később pedig el-eljártam fellépésekre is.
A színpadi jelenlét viszont megkövetelte azt is, hogy az arcbőrömnek ne engedjek meg “rosszabb időszakokat”, azaz mindig közel hibátlannak kellett lennie, még akkor is, ha éppen nem én voltam a főszereplő. Egy másik tag, Peti barátnője adott erre megoldást és ajánlotta a Herbiovit webáruházat, mint a legjobb natúrkozmetikumok forgalmazóját. Mindketten állatbarátok voltunk, így kiemelte, hogy számára különösen fontos volt a kozmetikumai megválasztásánál az, hogy ne csak natúr, hanem vegán és állatkísérletmentes termékek is legyenek, merthogy felvilágosított arról, hogy ezek sokszor egyben vannak ugyan, de nem törvényszerűen: attól, hogy egy termék természetes összetevőkből áll, tartalmazhat például csiganyálat vagy éppen zselatint, ami szintén állati eredetű. Sőt az sem biztos, hogy a készterméket vagy valamely összetevőjét nem tesztelték állatokon, így nagyon nehéz azokat kiszűrni, amelyek mindennek megfelelnek és még emellé hatékonyak is – megfelelő árral. Elmondta, hogy neki is nagyon sokáig tartott, mert sokszor ezek a termékek nem voltak olyan hatékonyak mint szintetikus társaik, viszont a Herbiovit natúrkozmetikumaiban még sosem csalódott. Ezek minősített, állatkísérlet-mentes, azaz ún. cruelty free termékek, amelyek nem tartalmaznak állati eredetű elemeket, sőt a Naturix által elismert natúrkozmetikumnak minősülnek: azaz minden terméküknek legalább a 90 %-a természetes eredetű! Nem is kérdés, hogy egy ilyen termék sokkal jobb az arcnak és emellett a környezetet sem terheli annyira komolyan mintha a jóformán mindenféle műanyagokból összerakott alternatívákat választanánk.
A termékek jó minősége és ára mellett ráadásul szuper a kiszállításuk is: az ingyenes szállítás hatra igazából egészen könnyen elérhető és emellé 100 %-os pénzvisszafizetési garanciát is vállalnak, amennyiben a terméknek legalább a 2/3 része megvan még, a vevőnek megvan a a számlája és 30 napon belül rendelte. Az egyéb futárszolgálati díjak is meglepően kedvezőek, akár csomagautomatába is kérhetőek a megrendelések, így tényleg bármikor át lehet azokat venni. Fizetés lehetséges utánvéttel és bankkártyával egyaránt, hogy mindenki kiválaszthassa a számára szimpatikusabb megoldást.
A magam részéről szintén rendeltem néhány terméket és ugyan nem voltak komoly bőrproblémáim, mégis iszonyúan jó hatással voltak! A különbség ég és föld, nagyon örülök azóta is, hogy rátaláltam a legjobb natúrkozmetikumok családra, azaz a Herbiovit termékekre – semmi pénzért nem cserélném másra!