Nagyon szeretek túrázni, de nem volt mindig időm arra, hogy felfedezzem az elhagyatott helyeket, hogy megkeressem az újabb úti célokat. Az utóbbi időben, mivel mást nem is nagyon lehetett csinálni, újra elkezdtem túrázgatni, az ötleteket pedig egy túra ajánló oldal adta.
Nagyon örültem, hogy idén többször sikerült a zenekart is magammal rángatnom úgy is, hogy nem mind szeretnek túrázni, ez inkább az én hobbim. De most sikerült rávennem őket egy igazi isten háta mögötti hely felfedezésére.
Találtam ugyanis egy igazán szuper túra ajánló oldalt, ahol olyan helyszíneket és túra ötleteket lehet találni, amik szerintem kevésbé népszerűek, vagy csak én nem hallottam még róluk. Sokszor egyébként sokkal jobbak a kevésbé népszerű célpontok, hiszen nincsen tömeg ezeken a helyeken, jobban lehet élvezni a túrázás szépségeit.
Mivel a zenekarral szerettem volna túrázni menni, egy olyan útvonalat választottam, amit családosoknak, gyerekeseknek ajánlanak. Hiszen én hozzá vagyok a hosszabb utakhoz, órákat is képes vagyok eltölteni a szabadban, de a többiek nincsenek ehhez hozzászokva, és egy hosszabb túra biztosan nagyon megerőltető lett volna a számukra.
Mivel mindenkinek van biciklije, és nem én vagyok az egyetlen, aki néha fel is ül rá, kifejezetten jó volt ez az útvonal kezdésnek, hiszen összesen csak egy 11 km-es szakaszról van szó, ami során több érdekes látnivaló is található.
Az oldalon, ahol ez a túra ajánló is fent van, részletesen megtalálható az útvonal, az odajutás, és hogy a biciklitúra közben milyen látnivalók vannak.
A Dióspatony – Patonyrét közti útvonalon található egy kis park, ahol cirkuszból mentett állatokat mutatnak be, de van egy versenyautó pálya is, meg lehet állni a Hadtörténeti Múzeumnál és gyönyörködhetünk a Kis Duna élővilágában is.
Szerintem ez egy nagyon érdekes útvonal, tele látnivalókkal, a hosszúsága miatt pedig tényleg megfelel kezdő bicikliseknek, de nagycsaládosoknak is. Hiszen ezt a túrát nem csak mi felnőttek, hanem a gyerekek is élvezhetik.
A 11 km pedig nem vészes, egy 8-10 éves gyerek is le tudja szerintem tekerni kisebb szünetekkel. A sok látnivaló miatt pedig adják magukat a szünetek.
Ez a túra ajánló oldal szerintem szuper, mert érdekes útvonalakat mutatnak be, minden kihagyhatatlan megállót és látnivalót feltüntetnek, leírják, hogyan érdemes megközelíteni a helyszínt, de magát a túra útvonalat is le lehet tölteni, így keveset kell foglalkozni a szervezéssel. Én szeretem ezeket az előre megtervezett útvonalakat, mert minden látnivaló rajta van, amiket én, mint először arra tévedő, lehet nem, vagy csak nagyon nehezen találnék meg. Sokkal nehezebb így eltévedni.
Ezen az oldalon több tematikus túra ajánló is található, van például, ami csaták helyszíneit mutatja be, vagy, ami templomokra fókuszál, van, ami kifejezetten érdekes cégérek meglátogatásából áll, és persze van a klasszikus értelemben vett túra, a hosszabb távon történő biciklizés és sétálás.
Mindegyik túrájuk nagyon érdekes, tök jó útvonalak vannak és minden információ könnyen, egyszerűen elérhető a honlapjukon.
A sok túra ajánlón kívül van rendezvény ajánló is, lehet túrákra keresni és még látnivalókat is lehet böngészni itt. Ezek a látnivalók nem mindig annyira ismertek, de ha az adott településen járunk, akkor nem szabad kihagyni őket.
Hogyha nem egy kész túraútvonalat keresünk, hanem a nyaraláskor szeretnénk valami kis plusz érdekességet megnézni, akkor érdemes megnézni itt a látnivalókat.
Ami még szerintem nagyon jó ezen az oldalon, hogy van lehetőség túrát tervezni is. Ha az előre megszervezett túrák nem nyerik el a tetszésünket, vagy talán túl messze vannak, akkor érdemes a túra tervezőt használni.
Itt ki lehet választani, hogy gyalog, kerékpár vagy vízitúra érdekel minket, de akár városnézést is tervezhetünk a térkép segítségével.
Igazi kis túratervező ez az oldal, szerintem miden kezdő és haladó túrázó talál a segítségével olyan útvonalat, ahol még nem járt és érdekes lehet a számára. Mindenképpen érdemes megnézni a cultractive.eu oldalt a remek ötletekért.
Az útvonal, amit mi jártunk végig szerintem nagyon jó volt, és örülök, hogy sikerült a zenekarral együtt elmennem. Az ilyen kalandok kovácsolják igazán össze a csapatot, és szerintem ez abban is segít, hogy zenekarként jobban dolgozzunk együtt.