Egy régi zenekari sztori

Jó pár éve csináljuk a zenekarunkat, szerencsére a karrierünk felfelé ível. Rengeteg időt energiát öltünk már ebbe a bandába, de nem hiába! Évről-évre egyre több koncertünk van és jönnek a megkeresések. Eljutottunk arra a pontra, amikor már úgy érezzük, nem megy tovább, ha önerőből szervezzük a zenekar sorsát. Feladtunk egy hirdetést, miszerint zenekar managert keresünk. Mondanom sem kell, nem igazán tolongtak a jelentkezők. Egyrészt nagyon kevés a valamire való manager, másrészt nem szívesen kötelezik el magukat egy extrém metált játszó banda mellett, hiszen a hazai célközönsége ennek a műfajnak igen csekély.

Egyik próba után, a hirdetés feladását követően úgy 3 héttel, volt egy nem fogadott hívásom egy 70-es számról. Felcsigázott, mert reméltem, hogy a hirdetésre jelentkezne valaki. Bár nem vagyok nagy telefonálós fajta, ezért csak a biztos információk birtokában hívom vissza.

Viszont, hogyan derítsem ki, hogy ki volt. Akkor a dobos kolléga felvetette, miért nem próbálom meg a Vodafone tudakozóját, ahol, ha beírom a telefonszámot, meg kapom a hozzátartozó nevet és települést, feltéve, ha ezt engedélyeztette a szám tulajdonosa. Gondoltam nem is rossz ötlet, kipróbálom, hátha szerencsével járok.

Sajnos nem így lett. Nem lett találat a keresésemre, pedig örültem volna. Végül csak visszahívtam a számot semmi információval, és kiderült, hogy csak egy néni tárcsázott félre… Elég nagy csalódás volt ez számomra, jó volt a remény táplálta tudattal élni, hogy lesz egy fain managerünk.

Ennek a történetnek már több mint 5 éve. Kíváncsi lennék, hogy most ugyan arra a számra találnék számtulajdonost, hátha már nem az a néni használja. Bár abban sem vagyok biztos, hogy működik még ez a fajta tudakozós szolgáltatás, mert eléggé megszigorították az adatkezelést már azóta.

Mindenesetre még találni online telefonkönyves, tudakozós oldalakat, amik igen hasznosak lehetnek hivatalos ügyek intézéséhez!Vodafone tudakozó