Hát én, szerencsétlen, el sem hiszitek, hogy hogyan jártam a múltkor. Összesen három együttesben zenélek, az egyikben főleg báli zenéket nyomatunk és esküvőkre szoktunk járni. De azért nem épp ez az én műfajom. A másodikkal ilyen retro zenéket nyomunk. A kedvencem, a három banda közül pedig az, amelyikben én vagyok a frontember és a gitárosa. Közösen írjuk a szövegeket és készítjük a zenét, én pedig a zenélés mellett énekelek is. Szuper érzés, főleg, hogy most már egyre többen ismernek és szeretnek, valamint egyre vannak a koncertjeinken. Annyira, hogy a minap kipróbáltam a crowd surfinget. És mondom, hogy voltak annyian, hogy megtartottak és körbe is adogattak. Csak én, a tehetséges, ott felejtettem a telefonomat a zsebemben.
Egy Huawei Honor telefonom volt, és van még mindig, de egy pár napig komolyan azt hittem, hogy örökre le kell, hogy mondom róla. Pedig nagyon a szívemhez nőtt. Nem tűnt el sok időre a földön, legalábbis azt hiszem, vagy ilyesmi, csak egyszerűen bármennyire is jó telefon, nem ara van kitalálva, hogy két métert zuhanjon, és aztán esetleg még jól megtapossa néhány koncertező. Igazából nem is tudom, hogy mennyi időt volt a földön, mert nem vettem észre, amikor leesett, egyszerűen csak arra lettem figyelme, hogy egy koncertező a kezembe nyom valamit. Eléggé meglepődtem, amikor megláttam, hogy mi volt az, és még jobban, amikor megláttam, hogy milyen állapotban volt.
Szerencsére azonban vannak még csodák. Vagy két napig nyavalyogtam a társaimnak, hogy nincs pénzem új telefonra és amúgy is minden fotóm és jegyzetem ezen van, amikor a dobosunk megunta a dolgot és rákeresett a neten a Honor szerviz lehetőségekre. Amennyire szerencsétlen voltam, annyira szerencsés is. Pont nem messze a próbatermünktől, a Váci úton találtunk egy szimpatikus kis szervizt, ahova egyeztetünk időpontot. Amikor bevittük a telefont, első ránézésre azt mondták, hogy nem látnak sok esélyt az újjászületésre, de azért hagyjam ott nálunk, és meglátják, hogy mit tehetnek az érdekemben. Béci, a dobosunk ott hagyta a telefonszámát, és megbeszéltük, hogy majd őt keresik, ha van valami fejlemény, akkor is, ha javíthatatlan a dolog.
Négy nap múlva jelentkeztek, hogy nagy kihívásként élték meg a dolgot, de sikerült! Az akkumulátor is megsérült, azt is ki kellett cserélni, a képernyőt is, valamint még egy-két kisebb dolgot csináltak. Hát majdhogy le nem estem a székről, pedig ültem. Ők is annyira bizonytalanok voltak, hogy én már teljesen elvesztettem minden reményemet, és mégis, lám: újra működik a kis drága.
Kissé sokba került nekem ez a koncert, de legalább egy életre megtanultam, hogy nem szabad a telefonnal a zsebedben bedobni magad a tömegnek. Meg hát, legalább a szervizesek is tudják most már, hogy annyira értenek a dolgukhoz, hogy még egy ilyen roncsot is vissza tudnak hozni az életbe. Minden tiszteletem az övék.