Még az egyetem alatt indítottuk el a közös zenekarunkat két barátommal. Mókának indult az egész, szerettünk zenélni, úgyhogy elvállaltuk az egyetemi eseményeket és szórakoztattuk a hallgatótársainkat. Bulinak indult, de megszerettek bennünket és mi is nagyon élveztük csinálni, ezért kisebb klubokban is felléptünk. Sosem futottunk be, nem volt menedzserünk és nem jártuk az országot, megmaradtunk kis egyetemista zenekarnak, akiket csak a környékbeliek ismertek. De mi ezt nem bántuk, mert nem a pénzért zenéltünk vagy a hírnévért, hanem pusztán élvezetből. Miután lediplomáztunk, gyakorlatilag feloszlott a zenekarunk, mindenki ment a maga útján. Néhanapján összejöttünk zenélni, de csak a saját szórakoztatásunkra, nem volt közönségünk.
Váratlan lehetőség, éltünk is vele
Aztán egyik nap megkeresett minket egy volt szaktársunk, aki időközben a rendezvényszervezésben vetette meg a lábát és megkérdezte, hogy nem akarunk-e egy ismertebb magyar énekes előzenekaraként fellépni. Rövid hezitálás után igent mondtunk, gőzerővel gyakorolni kezdtünk és elhatároztuk, hogy a fellépésért kapott pénzből végre megalapítjuk a cégünket. Egy ideje tervben volt már, hogy belefogjunk egy vállalkozásba, ami fiatal zenekarokat és zenészeket támogatna, lehetőséget adva nekik a köztudatba való bekerülésre és a különböző helyeken való fellépésre. Nem menedzser irodában gondolkoztunk, inkább egy kicsi, személyes cégben. A cégalapítás költségei nem magasak, nagyon kedvező lehetőségeket találni az interneten; de azt szerettük volna, hogy ha belevágunk ebbe a projektbe, akkor azonnal legyen egy tőkénk, amivel gazdálkodhatunk.
Cégalapítás lépésekben
Össze is ültünk az én lakásomon és elkezdtünk keresgélni cégalapítással foglalkozó irodákat és ügyvédeket. Nem voltunk gyakorlottak az ügyintézésben, még egyikünk sem került hasonló helyzetbe, úgyhogy mindent az alapoktó kezdett megtanulnunk. Első lépésként felvettük a kapcsolatot a leggyorsabb ügyintézést ígérő céggel, telefonon érdeklődtünk a cégalapítás menetéről. Miután választ kaptunk minden kérdésünkre a folyamattal kapcsolatban, a biztonság kedvéért emailben is jeleztük a cégalapítási szándékunkat. Válasz emailben kaptunk formanyomtatványokat, adatlapot, amit rögtön ki is töltöttünk és visszaküldtük. A folyamat eddig nem is igényelt személyes jelenlétet, úgyhogy meg tudtuk oldani a kanapémról. Miután minden szükséges dokumentumot kitöltöttünk, sor került a személyes beszélgetésre, de csak nagyon rövid időre, mindössze egy órára kellett bemennünk az irodába. Előzetesen már megállapodtunk, hogy ki lesz az ügyvezető és melyikünk milyen tisztséget fog betölteni a cégben, így ezzel már nem kellett a személyes beszélgetésen foglalkozni. Miután mindenben megegyeztünk és alá is írtuk az összes létező papírt és nyomtatványt, az ügyvéd beadta a cégalapítási iratokat a cégbíróságra, ahol viszonylag hamar bejegyezték és már értesítettek is minket.
Már majdnem készen vagyunk a papírmunkával
A cégünk bejegyzésével még nem ért véget a procedúra, mert maradt néhány teendőnk. Bankszámlát nyitottunk a cég nevére, bejelentkeztünk a Kereskedelmi és Iparkamarához, a NAV-hoz is, végül pedig a helyi önkormányzatnak is jeleztük, hogy alapítottunk egy céget. Kicsit meglepődtünk, hogy a cég bejegyzése után még ennyi munka van, azt gondoltuk, a nehezét már letudtuk, illetve letudta az ügyvéd helyettünk. De nem baj, az a lényeg, hogy már mindent elintéztünk, befizettünk, úgyhogy megkezdhetjük a működésünket. Ki tudja, mi lesz még ebből a cégből.
