A túlságosan emlékezetes koncert

A kedvenc nyári programjaim a fesztiválok. Legszívesebben egyikről utaznék a másikra egész nyáron. A legjobb zenekarok mind fellépnek ezeken. A Budapesti Tavaszi Fesztivál azonban koránt sem volt idén a kedvencem. Nem azért, mert nem szeretem a klasszikus zenéket, hanem mert szörnyű dolog történt velem azon a napon. A fellépőket bár nem ismertem annyira, de azért nem akartam mindent kihagyni, így elmentem a Moszkvai Csajkovszkij Zenekart fellépésére. A koncert nagyon maradandó emlékként él bennem, mivel épp akkor rongálták meg a házamat. Valami suhancok az otthonom falára graffitit festettek. Sajnos csak ekkor lett jelentős számomra a lakásbiztosítás fogalma.

A szörnyű firka teljesen felháborított, így kihívtam a rendőrséget, akiknek az volt az első kérdése, hogy hallottam-e már a lakásbiztosításról. Sajnos nemmel kellett válaszolnom a kérdésükre, mivel korábban erre meggondolatlanul eszembe sem jutott, hogy biztosítást kellene kötnöm. A hatóság semmit sem tudott tenni az ügyben, így a saját pénztárcámból kellett állnom a graffiti eltüntetésének a költségét.

A rendőrök gúnyos megjegyzése azonban elgondolkodtatott, így azonnal felkerestem egy lakásbiztosítót. Rájöttem, hogy a graffiti károkat valóban megtérítették volna, sőt rengeteg más, már megtörtént kárt álltak volna már, ha korábban hallok róluk. A lakásbiztosítás konkrét fogalma nem volt tiszta számomra, mivel csak a tűzvészekre, a ház teljes leomlására tudtam gondolni vele kapcsolatban, ami azért ritkán fordul elő. Azonban megtudtam, hogy olyan apró-cseprő dolgokat is fedeznek, mint a kerti bútorok. De még a csőtörés következtében elfolyt víz árát is megtérítik, valamint a tűz nélküli füst és koromszennyezési károk esetén is visszafizetik a költségeket.

 A Moszkvai Csajkovszkij Zenekar bár nem fogott meg annyira, de a lakásbiztosítás igen. Örülök, hogy a kockázatviselés valódi értelme már számomra is világos, mivel sokkal nagyobb biztonságban érzem magam azóta.