A stúdióban is kicserélték az ablakokat

Az egyik haveromnak van egy zenekara már évek óta. Elég jól nyomják, szépen lassan meg is ismeri őket az itthoni közönség, nem csoda, hiszen rengeteg munkájuk van az egész dologban, nagyon értenek hozzá és emellett is olyan zenével kapcsolatos munkálatokat végeznek magánszemélyként, főállásban, mint a stúdiózás, klipkészítés, videóvágás és még sorolhatnám. Éppen ezért sok pénzt meg tudnak spórolni azzal, hogy szinte mindent maguknak csinálnak.

A haveromnak a saját családi házukban van is egy kisebb stúdió, ahol sokat szoktak gyakorolni, ott írják az új dalokat vagy készülnek éppen egy-egy koncertre. Sajnos most más helyet kellett keresniük maguknak, mert a stúdió és a ház más helyiségeiben is épp ablakcsere folyik náluk.

Én ajánlottam nekik egy jó stúdiót, ahol egy ismerősöm dolgozik, így az anyagiakat is nagyon jól meg tudták oldani, sokkal olcsóbban bérelhették, mintha máshova mentek volna. Amikor megmutattam nekik a stúdiót, akkor mesélték el, hogy tulajdonképpen mi a helyzet. Zoli mesélte, hogy az ablakokat cserélik náluk és a stúdióban is van egy ablak, azt is lecserélik műanyag ablakokra, amiknek a nyílászáróik is szuperül funkcionálnak, így végre nem fog befújni a szél, sőt, a kinti zajokat még jobban kiszűri, így már tényleg semmit de semmit nem lehet hallani kintről.

Ehhez viszont az kellett, hogy összecuccoljanak a stúdióban, hogy elférjenek az ablakosok, hiszen az ablakot ki kell szedni a helyéről, ami nagy munkával és sok kosszal is járhat. Mivel nekik pont kezdődne a tavaszi turné belföldön, mindenképp gyakorolni szerettek volna és milyen jó, hogy eszembe jutott, hogy van egy ismerősöm, aki segíthetne.

Az ablakcsere egyébként elég macerás is tud lenni, viszont ha hozzáértők csinálják, akkor nincs gond. Megtalálták a http://muanyagablakom.hu/muanyag-ablak-csereje-beepitese.html oldalt, ahol minden le van írva a témával kapcsolatban, így előre tudtak már számolni azzal, hogy bizony a stúdió néhány napig kerülendő lesz, mert ott nem lehet majd dolgozni a munkálatok miatt.

A napok teltek, ők próbáltak az átmeneti stúdióban, közben tartottuk a kapcsolatot, mint mindig. Ezalatt pedig az ablakok el is készültek náluk, így lassacskán vissza is térhettek a saját helyükre, Zoliékhoz. Rengeteg dolgom volt nekem is, így utána már csak a budapesti bulin találkoztunk, akkor tudott aztán Zoli személyesen is beszámolni a dolgokról.

Kiszedték a falból az ablakokat, amiket aztán el is szállítottak, helyükre pedig szépen berakták az új műanyag ablakokat, aminek a menete a következőképpen van:

Pontos mérések alapkán tudni lehet, hogy hogyan kell beemelni és aztán beállítani, illetve poziciónálni az ablakokat. A pontos mérés nagyon fontos, mert ha valami eltér, akkor a későbbiekben az ablakokat nem lehet rendesen zárni vagy nyitni. Ami meg hát ha nem működik, akkor olyan, mint halottnak a csók.

Ha rendesen be van már állítva az ablak, akkor jön a rögzítés, amit PUR habbal csinálnak, ez amikor megköt, akkor a helyére rögzíti teljes mértékben az ablakot, sőt körbe is szigeteli. Itt nagyon ügyesnek kell lenni szintén, nem szabad még egy icipici lyukat sem kihagyni.

Ha ezzel is megvagyunk, akkor az ablaknál a felesleges körbe szépen le lehet vágni, de akár takaróléccel is el lehet fedni, lehet glettelni és utána szépen levakolni.

Kemény munka ez, mondtam is neki, hogy ez azért nem semmi, de legalább pár nap alatt az összes ablak kész lett a házban náluk, a stúdió is új pompájában ragyoghat így, az ablak is remekül funkcionál, szóval gond egy szál se.