Szerencsés vagyok abból a szempontból, hogy sokakkal ellentétben én nagyon jó viszonyt ápolok a szomszédaimmal, vannak, akikkel szinte baráti a kapcsolatunk. Ennek én nagyon örülök, mert ha például kifogyok valamiből otthon, akkor egyáltalán nem egy vadidegenhez kell átszaladnom, hogy egy kis lisztet kérjek, hanem olyanokhoz, akiket ismerek. A közvetlen szomszédomban lakik egy fiatal pár, akik együtt zenélnek egy együttesben. A fiú dobol és gitározik, a lány pedig valami elképesztő hangon énekel.
Gyakran vannak koncertjeik is, néhányon már én is részt vettem és elképesztő jó hangulatot tudnak teremteni. A legutóbbi koncertjük előtt, megkért Rita, hogy menjek át, mert készülődnie és közben főzni is kellene, de egyedül nem megy neki egyszerre a kettő. Persze átmentem és besegítettem neki.
Én a konyhában sürgölődtem, míg ő készülődött, de be kellett mennem hozzá a fürdőszobába, kérdezni valamit. Elég furcsa látvány tárult elém, ugyanis Rita mozdulatlanul állt és csak bámult bele a tükörbe. Hiába szóltam hozzá, arcizma se rezzent, és bevallom, hogy ezzel egy kicsit meg is ijesztett.
Nagyjából 4-5 perc elteltével szólalt és mozdult meg, majd elmagyarázta, hogy mi is volt ez a furcsaság. Rendelt egy szérumot egy szuper webshopból és a szabályos felvitele szerint, miután felkente, mozdulatlanul kell megvárni, hogy beszívja a krémet a bőre. Majd megkérdezte, hogy látok-e valamit a szeme környékén, de persze semmit nem láttam, úgyhogy egyre inkább kezdtem azt gondolni, hogy egy kicsit elmentek nála otthonról. De ezt is elmagyarázta. Ha ebből a bizonyos szérumból többet ken fel a szeme alá, mint amennyi szükséges, akkor az egy fehér, por jellegű állagot fog képezni, ami elég látványos. Bár le lehet mosni, de ő azt pocsékolásnak minősíti, ezért igyekszik nagyon ügyelni erre.
Illetve, hát arra is kíváncsi volt, hogy eltűntek-e a szeme alatti “szörnyecskék”, mert ennek a szemránc elleni krémnek többek között célja a szem alatti táskák csökkentése is, és ugyanígy elbánik a szem alatti karikákkal is. De a szeme alatti terület teljesen kisimult volt, feltűnően szép.
Miután hazaértem rákerestem erre a szérumra (InstanTense Plus), és megtudtam, hogy Magyarországon csupán egyetlen kizárólagos forgalmazója van ennek a terméknek, így csakis tőlük lehet beszerezni. A leírás alapján rá kellett jönnöm, hogy ez egy nagyon érdekes szérum, ugyanis kettős hatással rendelkezik: nem csak rövidtávú, pontosabban azonnali hatása van, hanem hosszabb távon is eredményes. Közzétették egy kutatás eredményeit, ami szerint a szemkörnyéki ráncokat jelentős mértékben csökkenti már pár hét használat után is. Ez egyébként egy olasz fejlesztés, és hát azt tudni lehet, hogy az olaszok a szépségben és a divatban nagyon jók.
Ezek után nem is nagyon tétlenkedtem, úgy döntöttem én is megrendelem, egyrészt, mert bármikor jól jöhet, másrészt pedig gyakran megesik, hogy nem tudom kialudni magam, ami természetesen hatalmas, sötét karikákat eredményez. Úgy voltam vele, hogy biztosan jó sokáig elég lesz, mert szerencsére alapvetően nincsenek táskák és karikák a szemem alatt, de így legalább nagyon sokáig elég lesz. Bár egy tubus körülbelül 60 napra elegendő mennyiséget tartalmaz, mindennapos használat mellett.
Mivel összességében tényleg nagyon kedvezőnek találtam, így rendeltem egyet anyukámnak is. Igaz, hogy ő nem szokott ilyenekre panaszkodni – elég jó a genetikája, nem ráncosodó családból származik -, de hát mégiscsak nőből van ő is. A rendelést követően egy munkanap alatt megérkezett hozzám a futár a kis csomaggal, amiben a két tubus szérum lapult. El is akartam mesélni Ritának, így hát felhívtam, de nem vette fel a telefont. 5 perccel később viszont visszahívott, hogy épp nem ért rá, mert koncertjük lesz, és ezért megint használta a krémet.