A fiam zenekara miatt lesz napelemes rendszerünk

Miután a fiam rockbandát alapított a csoporttársaival, és hozzánk járnak próbálni, a férjem még a garázst is átalakította erre a célra. Nekünk ugyanis az az alapelvünk, hogy a gyereket mindenben próbáljuk támogatni, és egyébként nagyon tehetséges zenészek is, eddig bárki hallotta őket, azt mondta, van bennük potenciál.

Ellenben, mióta rengeteget gyakorolnak, eléggé megugrott a villanyszámlánk ára. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem fogjuk engedni a fiúknak, hogy nálunk gyakoroljanak, viszont a férjem azt találta ki, hogy napelemes rendszerre fogunk pályázni. Egyébként is fontolgatjuk már egy ideje, ez pedig tökéletes alkalom arra, hogy bele is vágjunk. Tehát elindítottuk a neten a „napelem pályázat 2020 magánszemélyeknek” kulcsszavakkal történő keresést.

A napelem pályázat 2020 magánszemélyeknek kulcsszavakra kidobott egy nagyon jó oldalt a google, a Pentele Solar oldalát, a sporoljnapelemmel.hu-t. Itt olvasgattunk, hogy indulnak-e napelem pályázatok 2020-ban magánszemélyeknek, és amennyiben igen, hogyan lehet ezekre jelentkezni.

Nagyjából azt a választ kaptuk, hogy vissza nem térítendő pályázat nincs, ellenben 0%-os hitelt lehet felvenni, ami igazából nem egy rossz üzlet. Mi legalábbis azt beszéltük, hogy ha a napelemes rendszer telepítése után 0 forintos villanyszámlák jönnek, akkor egyelőre lemondunk a spórlásról, és azt, amit a számlára költöttünk volna, majd a hitel törlesztésére fordítjuk. Úgyis tök mindegy, hová megy el az a pénz.

Szóval fel is vettük a kapcsolatot az oldalt működtető céggel, egyeztettünk velük időpontot, hamarosan jönnek majd a helyszíni felmérésre, utána kapjuk a végleges árajánlatot. De hát mi már tudjuk, hogy úgyis bele fogunk menni.